pfpsc

Út Beirspurba

Mielőtt kiderítenénk, hogy mi is van a Mimirben, úgy döntöttünk itt az ideje meglátogatni Arothar otthonát. Lubos intézett mindent. Csapatot, hajót és még a további utat is. Indulás előtt el kellett döntetünk, hogy ki is jöjjön pontosan. Lubos emberi közül Sigilben marad:

  • Xiu
  • Pablo

A többiek itt

Ezután ment a tanakodás, hogy a sok elfet, hogy fogjuk álcázni. Kiderult, hogy Lubos emberei már felkészültek erre, csak Arotharnak kell a segítség, amit út közbeni gyakorlással próbál megoldani.
Elindultunk végre az etheral hajóval. Egész jó kis út lenne, ha lenne valami ami lehetne nézni. De sajnos csak 10 méterre latunk a tejben, szóval inkább kurva unalmas az egész :)
Tobin már eléggé ki van akadva, mert nem engedtük a kovács cuccot a hajóra felhozni. Időtöltésnek birkózik Grecoarttal a hobbipankrátorral :)
Az út során először elkapott minket egy etheral vihar. Szivárvány színű szél csapkodott mindenhol, dobtuk az ügyesség mentőket (az 1-es szériám itt kezdődött :)) szépen. Tiyerit és engem majdnem lesodort a szél, Magdát (?) pedig el is vitte. Lélektestvér kereséssel Lubosnak sikerült megtalálnia, így végül nem vesztettünk senkit.

Éjszaka (?) őrség van. Mindenki (Tobinon és rajtam kívül) rápörgött Lubos embereire. Vannak jó csajok meg jó pasik, szóval forrt a vére meg Chodaknak is :):):):):)

Az őrség és a vihar után észrevettünk valami repülő izét. Követtük (egy kőből készült óriás sárkányrepülő volt ha jól értettem) addig, míg leszállt egy aszteroidára (lebegő szikla). Természetesen mi (Lubosek nélkül) is leszálltunk, mivel a vitorla egy része Arothar családi zászlójából készült.
Itt aztán jött a rajtaütés. Mármint jól rajtunk ütöttek.
Volt két death worm (savas köpet, bazi nagy, corrosive blood) egymás után, meg a gazdájuk valami darkling (troll szerű szörny), aki cone of cold szerűt csinált, meg eltűnt körökre. A csata vége felé néhány zombi is előmászott a wormhole-ból :)
Engem kinyírtak (volt egy crit ütésem, de be is kaptam egyett, illetve dobáltam az 1-eket), Klodo csalt és pusztított :):):), Tobin helyett én dobáltam nagyon szarokat, de azért fele hp-n túlélte.
Volt némi loot, aztán indultunk tovább, és minden gond nélkül elértünk Beirspurba.

Comments

groschan

I'm sorry, but we no longer support this web browser. Please upgrade your browser or install Chrome or Firefox to enjoy the full functionality of this site.